Csiripelő madarak, ragyogó napsütés, lágy szél, mi simogatja a hajamat, és az égig érő lombkoronák. Ezt a látványt nyújtotta White Mountains minden reggel,mikor kinéztem az ablakomon. Mondanám,hogy már megszoktam, de az igazság az,hogy ez a látvány semmihez sem fogható.
Lassan egy éve már,hogy a szüleim beirattak a White Mountains Académiára. Mint minden tinédzser, először az erőm végezetéig küzdöttem ellenük, ugyanis egyenesen gyűlöltem a gondolatot, hogy ide kell majd járnom. De hát tudjátok, hogy van ez....az van amit a szülők mondanak. Nem tehettem tehát mást, minthogy valahogy megpróbálom kirúgatni magam a suliból. Mondanom sem kell, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt én naivan elterveztem. Mikor már valóban elérhettem volna a célomat, rájöttem,hogy talán nem is olyan rossz itt. Kezdtem megérteni, miért kell követnem a családi hagyományokat, miszerint "A Mueller-eknek a White Mountains-ra kell járniuk!".
A White Mountains sokoldalú tehetségekből álló fiatalok otthonát jelentette. A diákokat négy csoportra bontjuk szét,vannak akik a zenészek táborát erősítik, míg mások a sport szerelmesei. A zsenik, akik általában mások háziját írják, ők szinte minden tudományágban jártasak, illetve a kockák(vagyis mi csak így hívjuk őket a hátuk mögött),akik virtuális barátnőket gyártanak maguknak.
Mindannyian különbözünk egy kicsit egymástól, de mégis összetart minket az a picike kis tény, hogy a White Mountains-re járunk. Na és ami legelőször megtetszett a helyben, azok a hatalmas bulik, amikért általában két napos felfüggesztéséket szoktunk kapni, avagy rosszabb esetben a szüleinket is értesítik azokról a dolgokról,amikről jobb lenne ha nem is tudnának.
Bárcsak az elejétől kezdve tudtam volna, hogy ekkora buli lehet egy bentlakásos suli......😝
